2.rész - Queenstowni szelek

TITANIC - A SZAKADÁS
2.rész - Queenstowni szelek
Írta: Kiss Zoltán
2017

  Ahogy ott állt, Austin csak egyetlen dologra tudott gondolni. Magára és a jövőjére. Ez talán önzőn hangzik, de nem érdekelte, mert belefáradt, hogy állandóan mások véleményétől és gondjaitól tart. Eddig az Atlanti-óceán vize a békét és a megnyugvást jelentette a fiú számára, most azonban egy újabb értelmet adott neki, a remény boldogító érzését. 

  A vízben való merengése után aludni indult, hogy kipihenje eme hosszú napot, melyet pokolinak élt meg, ám mind tudjuk, hogy eljön az éjszaka, amikor visszasírja majd anyja kellemetlen szurkálódásait, ugyanis van olyan, aminek érintése fájdalmasabb, mint bármilyen kimondott bántó megjegyzés, ez pedig nem más, mint a hideg éjszakai óceán.

  Aznap éjjel a fiú álmot látott. Hamarabb megérkezett lakosztályukba, mint szülei, így hamar le is feküdt, hogy elkerülje a vitát. A szoba és az ágyneműk 'új' illata után érkezett a sötétség. Szorongás, majd nevetés. Mocorgás, majd nyugalom. Fájdalom, majd könnycseppek. Fekete és a színvilág meleg színei. Ilyen egy rossz álom. Meg nem határozható, s csak a legrosszabbakra emlékszünk, azután, hogy az éj átsiklik fölöttünk. Hideg, majd hangzavar. Csend, majd hangzavar. Szünet, majd hangzavar. Nem! Ez már nem álom, hanem Dorothy ébresztése:

- Kelj már fel, hallod?

- Mi van már, anya?

- Reggel! Készülődj, megyünk reggelizni. Öltözz fel, arra talán még jó vagy.

- Ahhhj! - Sóhajtozott csendesen, miközben anyja kiviharzott a helyiségből és becsapta maga után az ajtót. 

  Nem sokkal később Austin Navratil már elegánsabb öltözetben készülődött az első osztály utasainak étkezőjébe. Anyja, Dorothy meghívatta magát mára is, miután férje közbenjárásával engedélyezett, hogy ott reggelizzenek. Anyja és húga már ott voltak, ő kicsit késve érkezett. Az ajtón belépve megállt és végignézett a sok emberen. Senkit sem ismert, illetve, ezt gondolta, amíg valaki szemben nem jött vele. 

- Austin! - Szólt egy boldog hang a távolból, ami a fiút kicsit hidegrázásként érintette. Örült a hangnak, mert hallotta már, ám félt, hiszen anyja ott ült a közelben.

- Edmond! Te itt...? - Kérdezte műmosollyal az arcán a fiú. - Hát persze, hogy te itt reggelizel, hiszen ez itt az első osztály.

- Ez esetben te mit keresel itt? - Edmond valószínűleg nem rossz szándékkal tette fel ezt a kérdést, de Austint ez akkor is kellemetlenül érintette...

- Én... az apám a hajón dolgozik. Némi közbenjárással itt étkezhetünk.

- Ó... értem. Megnyugodtál a tegnap esti dolog után...?

- Fogalmam sincs miről beszélsz, de ha most megbocsátasz, anyám már vár! Jó étvágyat, Edmond! - Mondta, majd elsétált, tekintetét pedig egyszer sem vetette a fiúra eközben.

- Mégis ki volt az a fiú? - Kérdezte Dorothy, mikor fia leült az asztalhoz. Úgy hitte fia megfogadta a tanácsát és igyekszik első osztályú utasokkal jó kapcsolatokat kiépíteni. - Új barát?

- Olyasmi... Ideadnád a sót?

- Persze... Tudod fiam, én érzem... érzem az ereimben, hogy te jó ügyvéd leszel. - És ismét a téma, amitől a fiúnak lassan hánynia kell. 

- Köszönöm, anya! - Válaszolta ismét műmosollyal a fiú, hogy elkerülje az esetleges vitát. 

  A reggeli után a fiú felsétált a fedélzetre, ugyanis szerette volna levezetni a fezsültséget azután, hogy magában kellett tartania az egész idő alatt. Ahogy az első osztályú utasok számára kialakított sétálófedélzeten igyekezett a hajó vége felé, megállt az egyik ablaknál. Figyelte, ahogy a TITANIC egyik kísérőhajója úszik az óceánjáró mellett. 

- Valami rosszat mondtam a reggelinél? - Kérdezte Edmond, aki immáron másodszor oson a fiú mögé, amint a korláton át bámul kifelé.

- Ó te szóba elegyedsz egy másodosztályúval? Vigyázz, nehogy elkapj valamit. - Mondta cinikusan, majd elmosolyodott, amint tekintetét ismét a víz felé vetette.

- Tudtam, hogy nem kellett volna. Nem úgy értettem. Mindössze meglepődtem, hogy ott látlak. Nézd! Kedvellek, és hogy ezt bebizonyítsam, mutatnom kell valamit.

- Mutatnod kell valamit? Aha... értem. Na akkor ez esetben, gyerünk, lássuk. - Mondta kissé mogorván a fiú, amint megfordult.

- Ó, nem most. Majd este. Találkozzunk vacsora után pontosan ott, ahol tegnap este.

- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet.

- Kérlek, fontos lenne! - Austin kicsit hezitál, illetve hát, ezt mutatja, bár már amikor Edmond feltette a kérdést akkor tudta, hogy mi lesz a válasz.

- Legyen! - Válaszolta mosolyogva, mire a férfi visszamosolygott, majd hátat fordítva dolgára indult, ám a fiú még egy mondatot utána szólt. - Ó és Edmond! Ha anyám esetleg leszólítana... ügyvéd vagy én pedig a pályával kapcsolatban tettem fel neked pár kérdést.

- Értettem! - Mosolygott, majd továbbindult.

- Szent isten, tudtam! - Szólt egy fiatal lány hang az egyik padról. Austin rettenetesen megijedt. - Tetszik neked!

- Mi?! Dehogy is... honnan veszed?

- Felismerem, ha valaki ilyen pillantást vet valakire. Ne is tagadd, elárultad magad, amikor így visszakoztál a válaszoddal. A nővérem el sem hiszi majd, amikor elmesélem neki.

- Ne! Kérlek várj! - Szólt! - Nem szólhatsz erről senkinek. Nagy bajom lehet belőle.

- Nyugi, csak vicceltem. Nincs is nővérem. Anne vagyok, Anne Richardson.

- Austin Navratil... - Válaszolta kicsit tartózkodó hangleejtéssel, majd kezet fogtak a tizennyolc éves lánnyal.

- Szép név. Kellemesen cseng.

- Tudom!

- Vicces vagy. Hé... mit szólnál egy kis pihenéshez. Ki szeretném próbálni a törökfürdőt, de egyedül nem sok kedvem van hozzá. 

- Rendben!

- És adok pár tanácsot, hogy hogyan szerezd meg azt a fiatalembert. Kemény fába vágtad a fejszédet. Ő Molly Brown fia...

- Az kicsoda?

- Van még mit tanulnod. Én is másodosztályú utas vagyok, de ezt még én is tudom...

  A fürdőben két nyugágyon ülve Anne és Austin elmesélték egymásnak élettörténetüket és azt, hogy hogyan kerültek a Titanicra. A háttérben pár úr arról beszélt, hogy a hajó éppen most állt meg Queenstown-nál, Írország partjainál, ahol még a hajó felvesz pár utast, majd továbbindul. Austin elérkezett a tegnap estéhez és a nagy találkozáshoz Edmond Brownal. A lány elmesélte, hogy Molly, a fiú édesanyja milyen hírnévnek örvend és hogy milyen nehéz elcsábítani valakit, aki az első osztályon van.

- Nézd, nekem ez teljesen új... én... fogalmam sincs mi ez... - Mondta Austin.

- Ugyan... Ez nem nagy dolog, de azért ne reklámozd. Óvatosan kell kiderítened ő is nyitott e rád...

- Ma este találkozni akar...

- Tudom, hallgatóztam. - Válaszolt Anne. majd a fürdőbe belépett Edmond és pár barátja. - Azta mindenit... Nem csak az arca, de a teste sem utolsó.

- Hát... igen... - Mondta Austin, aki leplezni akarta reakcióját, de elég nehezen ment. 

- Menjünk oda hozzájuk! - Mondta a lány, majd elindult, Austin pedig utánasietett, hogy leállítsa újdonsült lány barátját, mielőtt valami hülyeséget csinál.

_____________________________________________________________
MÉG 3,5 NAP A KATASZTRÓFA ÉJJELÉIG!