3.rész - Üvegfenekű terem
3.rész - Üvegfenekű terem
Írta: Kiss Zoltán
2017
Még mindig a TITANIC első és egyben utolsó útjának második napján járunk. A hajó jelenleg épp Queenstone kikötőjében áll, Írország partjainál. Miután az óceánjáró felvette utolsó felszálló utasait, nekivághat az óceánnak, s élete utolsó négy napjának.
Austin Navratil sok kínos esetet élt már meg életében. Ennek többsége édesanyjának, Dorothy Navratilnak volt köszönhető, ám ma, teljesen más szituációval kellett szembesülnie. Anne Richardson, akivel épp ma ismerkedett meg, máris akcióba lendült, hogy összehozza új legjobb barátját a kiszemeltjével. Erről persze Austinnak más véleménye volt. Ahogy a lány sétált az idősebb fiúk felé, Austin megfogta kezét és megállította:
- Anne, nem mehetsz most oda!
- Miért nem?
- Mondtam... este találkozok vele... nagyon kínos lenne. Még azt hinné zaklatom...
- Akkor te ne gyere, majd megyek én és intézkedek! - Mondta természetes hangsúllyal a lány, majd hátat fordított, ám Austin ismét megállította.
- Pont erről van szó. Ne intézkedj! Hagyjuk, hogy alakuljanak a dolgok a maguk módján. Még sosem történt velem ilyen... Ó szent ég! Észrevettek!
- Austin! Hát te itt? Ki a barátnőd?
- Ó... hát... ő itt...
- Anne Richardson! Örülök, hogy megismerhetlek! - Vágott a fiú szavába a lény, majd nagy buzgón kezet fogott a fiúval.
- Nos... én most visszamegyek a barátaimhoz, de még látjuk egymást, Anne! - Szólt Edmond, majd Austin felé fordult, mosolygott egyet és elsétált.
- Ez meg mi a frász volt, Anne?
- Miről beszélsz?
- Totál ráindultál!
- Csak nem féltékeny vagy? - Kérdezte a lány.
- Hogy én? Nem... Dehogy is! Miért lennék? Csak ez... illetlenség!
- Megmondom én mi az illetlenség. Az, amit én csinálok, ha este nem próbálkozol be nála!
- Mennem kell!
- Mégis hová, Austin?
- Anyám vár! - Mondta, majd elhagyta a törökfürdőt.
Miután a a hajó nekivágott a vizeknek, Austinnak ismét le kellett nyugodnia, így eredeti tervei szerint a hajó végébe vette az irányt. Sok kedves arcú embert látott, ahogy arrafelé sétált. Valahogy máshogy kezdte látni a világot, de nem tudta, hogy miért. Lehet, hogy az anyja hiánya hozza ki ezt belőle, de döntsétek el ezt ti magatok:
- Austin! Merre voltál? Halálra aggódtam magam, hogy történt valami!
- Anya... tizennyolc éves vagyok, nem fogok vízbe ugrani, ha ettől félsz.
- Mégis hol voltál eddig? Majdnem négy óra...
- Dolgom volt.
- Remek, akkor most velem jössz, mert megyünk kávézni. Bemutatlak valakinek, akivel talán szívesen beszélgetnél.
- Ha arról az ügyvéd úrról beszélsz, vele nem találkozok. - Mondta kedvetlenül, mire anyja felpofozta. Egyszerre a fedélzeten minden szem rá szegeződött. Austin rettentő kínosan érezte magát. Egyszerre késztetést érzett arra, hogy visszaüssön, de nem lett volna hozzá méltó cselekedet.
- Azt mondtam, hogy de. Nem fogsz holmi színészkedősdit játszani. Tartozol nekem és apádnak. A családunk vagyona nincs többé. Felfogod ezt?
- Remélem sikerül majd megmagyaráznod ezt az új elit barátaidnak, most, hogy mindenki hallott minket. - Mondta, majd ismét hátat fordított és folytatta útját.
Ahogy elérkezett a 269 méter hosszú hajó végéhez, megérintette a korlátot és kitekintett maga elé. Elmondta, hogy egy napon ugyanitt, ugyanezen a hajón, boldogan, színészként és élete szerelmével áll majd és tekint az óceánra végestelen végig. Bár valóra válhatna ez az álom... bárcsak valóra válhatna.
Miután lenyugtatta magát és szívott egy kis friss levegőt, úgy döntött, hogy elmegy a hajó egyik programjára, a közös éneklésre. Az eseményt az első osztályú utasok éttermében tartották és a Titanic valamennyi előkelő utasa megjelent. A hangsúly a valamennyin van.
- Austin! Mindjárt kezdünk, nem akarsz mellém ülni? A szüleim nem tudtak eljönni...
- Azt hittem a fürdőben vagy.
- Ott voltam, de ez valamivel izgalmasabb nekem. De hisz te biztos megértesz. Énekelsz is.
- Így van... Éneklek, bár...
- Bár.. mi?
- Hagyjuk, majd elmesélem este. Sokan vannak itt, akik ismerik az...
- Ó értettem.
- Akkor jó! - Mosolygott rá, majd leült és intett neki, hogy ő is üljön le.
- Nos, hogy zajlik ez? - Kérdezte, majd elkezdődött. Amikor véget ért, Edmond elsietett, Anne viszont ott várt a fiúra a kupola alatt.
Austin egyből látta, hogy a lány sajnálja, amit tett, de azért nehezen adta meg magát:
- Hát te?
- Én... Nos... Én csak... nagyon sajnálom, ha megbántottalak. Tényleg szeretném, ha sikerülne összehoznom titeket.
- Ez nem olyan, mint összehozni egy embert valakivel a te világodban. Ez... Ez... nem normális.
- Túl szigorú vagy magadhoz. Nem is értem miért aggódsz annyira... a szerelem az szerelem.
- Nem vagyok szerelmes, csak vonzódom hozzá!
- Austin, ugyan már, te is tudod, hogy ez butaság.
- Azt tudom, hogy ha anyám megtudná, az életem véget érne. Ez itt a Titanic, nem a játszótér. Ha tönkreteszem a családom hírnevét, akkor mehetünk az utcára, vagy a nyomornegyedbe.
- Legrosszabb esetben majd élsz velem. Én egyedül élek majd New Yorkban. Tudod, egész életemben, kislány korom óta egy szép New Yorki lakásról álmodoztam. Szeretném átélni az amerikai álmot.
- Át fogod, Anne! Most viszont, ha nem haragszol, akkor megyek, mert nemsokára találkozok Edmonddal odafent. Elleszel?
- El-El! Holnap reggeli után a hajócsavarnál?
- Ott leszek! - Mosolygott rá Austin, majd elment. Anne, aki egyedül maradt, szemet vetett valakire, szintén az első osztályról. Legalább is azt hitte. Később persze rájött, hogy egy pincérről van szó, de a lányt nem érdekelte a pénz. Az estét együtt töltötték.
Esti égtáj. Gyönyörű szép esemény az éjszaka. Felnézel az égboltra és láthatod az összes égtájat, melyek kirajzolódnak az égen. Elmerengsz bennük, egy pillanatra megszűnik a világ. Elgondolkozol a jövőn. A holnapon. A sötétségen.
- Van egy csillag, ami mindig fényesebb, mint az összes többi! - Mondta Edmond, amikor harmadjára is Austin háta mögé settenkedett. Mielőtt kimondta e mondatod hátulról megfogta mindkét kezét, és átölelte. Austin hátrahajtotta fejét Edmond vállára és becsukta a szemét. Jól esett neki, hogy szeretve érezheti magát.
- Kiskoromban mindig azt a csillagot néztem, amikor csillaghullás volt. Kevésbé látványos, mint egy hullócsillag, de engem mégis megfogott. Arra emlékeztet milyen rövid az élet, és hogy minden pillanatot ki kell használni.
- Gyere, mutatok valami szépet. - Mondta, majd elindultak. Egyenesen le a hajó legaljára. Megálltak egy ajtónál. - Emögött az ajtó mögött... a hajó alaprajza szerint egy iratraktár van.
- Látom... ki van írva...
- Na! Ez nem így van! - Mondta mosolyogva, majd beléptek a helyiségbe.
- Uram isten! - Szólt Austin, akinek elállt a lélegzete. - Ez... ez gyönyörű!
- Ez itt az üvegfenekű terem. Vagyis én így hívom. Ez az üveg, ami a hajó ezen részében a vas helyén van, egy egyedi fejlesztésű prototípus. A tudósok fejlesztették, hogy látványtermek lehessenek a hajókon a következő harminc évben. Ez egy tökéletesített próbaverzió. Senki nem tudja, hogy itt van. Csupán pár első osztályú utas, és hát... te. Tudom, hogy megnyugtat a tenger látványa.
- Ez csodálatos, Edmond. Én... köszönöm! - Mondta majdnem könnyes szemekkel, majd odalépett és átölelte a fiút. Ekkor egymás szemébe néztek, és elcsattant az első csók.
____________________________
3 NAP a TITANIC tragédiájáig!
Austin Navratil sok kínos esetet élt már meg életében. Ennek többsége édesanyjának, Dorothy Navratilnak volt köszönhető, ám ma, teljesen más szituációval kellett szembesülnie. Anne Richardson, akivel épp ma ismerkedett meg, máris akcióba lendült, hogy összehozza új legjobb barátját a kiszemeltjével. Erről persze Austinnak más véleménye volt. Ahogy a lány sétált az idősebb fiúk felé, Austin megfogta kezét és megállította:
- Anne, nem mehetsz most oda!
- Miért nem?
- Mondtam... este találkozok vele... nagyon kínos lenne. Még azt hinné zaklatom...
- Akkor te ne gyere, majd megyek én és intézkedek! - Mondta természetes hangsúllyal a lány, majd hátat fordított, ám Austin ismét megállította.
- Pont erről van szó. Ne intézkedj! Hagyjuk, hogy alakuljanak a dolgok a maguk módján. Még sosem történt velem ilyen... Ó szent ég! Észrevettek!
- Austin! Hát te itt? Ki a barátnőd?
- Ó... hát... ő itt...
- Anne Richardson! Örülök, hogy megismerhetlek! - Vágott a fiú szavába a lény, majd nagy buzgón kezet fogott a fiúval.
- Nos... én most visszamegyek a barátaimhoz, de még látjuk egymást, Anne! - Szólt Edmond, majd Austin felé fordult, mosolygott egyet és elsétált.
- Ez meg mi a frász volt, Anne?
- Miről beszélsz?
- Totál ráindultál!
- Csak nem féltékeny vagy? - Kérdezte a lány.
- Hogy én? Nem... Dehogy is! Miért lennék? Csak ez... illetlenség!
- Megmondom én mi az illetlenség. Az, amit én csinálok, ha este nem próbálkozol be nála!
- Mennem kell!
- Mégis hová, Austin?
- Anyám vár! - Mondta, majd elhagyta a törökfürdőt.
Miután a a hajó nekivágott a vizeknek, Austinnak ismét le kellett nyugodnia, így eredeti tervei szerint a hajó végébe vette az irányt. Sok kedves arcú embert látott, ahogy arrafelé sétált. Valahogy máshogy kezdte látni a világot, de nem tudta, hogy miért. Lehet, hogy az anyja hiánya hozza ki ezt belőle, de döntsétek el ezt ti magatok:
- Austin! Merre voltál? Halálra aggódtam magam, hogy történt valami!
- Anya... tizennyolc éves vagyok, nem fogok vízbe ugrani, ha ettől félsz.
- Mégis hol voltál eddig? Majdnem négy óra...
- Dolgom volt.
- Remek, akkor most velem jössz, mert megyünk kávézni. Bemutatlak valakinek, akivel talán szívesen beszélgetnél.
- Ha arról az ügyvéd úrról beszélsz, vele nem találkozok. - Mondta kedvetlenül, mire anyja felpofozta. Egyszerre a fedélzeten minden szem rá szegeződött. Austin rettentő kínosan érezte magát. Egyszerre késztetést érzett arra, hogy visszaüssön, de nem lett volna hozzá méltó cselekedet.
- Azt mondtam, hogy de. Nem fogsz holmi színészkedősdit játszani. Tartozol nekem és apádnak. A családunk vagyona nincs többé. Felfogod ezt?
- Remélem sikerül majd megmagyaráznod ezt az új elit barátaidnak, most, hogy mindenki hallott minket. - Mondta, majd ismét hátat fordított és folytatta útját.
Ahogy elérkezett a 269 méter hosszú hajó végéhez, megérintette a korlátot és kitekintett maga elé. Elmondta, hogy egy napon ugyanitt, ugyanezen a hajón, boldogan, színészként és élete szerelmével áll majd és tekint az óceánra végestelen végig. Bár valóra válhatna ez az álom... bárcsak valóra válhatna.
Miután lenyugtatta magát és szívott egy kis friss levegőt, úgy döntött, hogy elmegy a hajó egyik programjára, a közös éneklésre. Az eseményt az első osztályú utasok éttermében tartották és a Titanic valamennyi előkelő utasa megjelent. A hangsúly a valamennyin van.
- Austin! Mindjárt kezdünk, nem akarsz mellém ülni? A szüleim nem tudtak eljönni...
- Azt hittem a fürdőben vagy.
- Ott voltam, de ez valamivel izgalmasabb nekem. De hisz te biztos megértesz. Énekelsz is.
- Így van... Éneklek, bár...
- Bár.. mi?
- Hagyjuk, majd elmesélem este. Sokan vannak itt, akik ismerik az...
- Ó értettem.
- Akkor jó! - Mosolygott rá, majd leült és intett neki, hogy ő is üljön le.
- Nos, hogy zajlik ez? - Kérdezte, majd elkezdődött. Amikor véget ért, Edmond elsietett, Anne viszont ott várt a fiúra a kupola alatt.
Austin egyből látta, hogy a lány sajnálja, amit tett, de azért nehezen adta meg magát:
- Hát te?
- Én... Nos... Én csak... nagyon sajnálom, ha megbántottalak. Tényleg szeretném, ha sikerülne összehoznom titeket.
- Ez nem olyan, mint összehozni egy embert valakivel a te világodban. Ez... Ez... nem normális.
- Túl szigorú vagy magadhoz. Nem is értem miért aggódsz annyira... a szerelem az szerelem.
- Nem vagyok szerelmes, csak vonzódom hozzá!
- Austin, ugyan már, te is tudod, hogy ez butaság.
- Azt tudom, hogy ha anyám megtudná, az életem véget érne. Ez itt a Titanic, nem a játszótér. Ha tönkreteszem a családom hírnevét, akkor mehetünk az utcára, vagy a nyomornegyedbe.
- Legrosszabb esetben majd élsz velem. Én egyedül élek majd New Yorkban. Tudod, egész életemben, kislány korom óta egy szép New Yorki lakásról álmodoztam. Szeretném átélni az amerikai álmot.
- Át fogod, Anne! Most viszont, ha nem haragszol, akkor megyek, mert nemsokára találkozok Edmonddal odafent. Elleszel?
- El-El! Holnap reggeli után a hajócsavarnál?
- Ott leszek! - Mosolygott rá Austin, majd elment. Anne, aki egyedül maradt, szemet vetett valakire, szintén az első osztályról. Legalább is azt hitte. Később persze rájött, hogy egy pincérről van szó, de a lányt nem érdekelte a pénz. Az estét együtt töltötték.
Esti égtáj. Gyönyörű szép esemény az éjszaka. Felnézel az égboltra és láthatod az összes égtájat, melyek kirajzolódnak az égen. Elmerengsz bennük, egy pillanatra megszűnik a világ. Elgondolkozol a jövőn. A holnapon. A sötétségen.
- Van egy csillag, ami mindig fényesebb, mint az összes többi! - Mondta Edmond, amikor harmadjára is Austin háta mögé settenkedett. Mielőtt kimondta e mondatod hátulról megfogta mindkét kezét, és átölelte. Austin hátrahajtotta fejét Edmond vállára és becsukta a szemét. Jól esett neki, hogy szeretve érezheti magát.
- Kiskoromban mindig azt a csillagot néztem, amikor csillaghullás volt. Kevésbé látványos, mint egy hullócsillag, de engem mégis megfogott. Arra emlékeztet milyen rövid az élet, és hogy minden pillanatot ki kell használni.
- Gyere, mutatok valami szépet. - Mondta, majd elindultak. Egyenesen le a hajó legaljára. Megálltak egy ajtónál. - Emögött az ajtó mögött... a hajó alaprajza szerint egy iratraktár van.
- Látom... ki van írva...
- Na! Ez nem így van! - Mondta mosolyogva, majd beléptek a helyiségbe.
- Uram isten! - Szólt Austin, akinek elállt a lélegzete. - Ez... ez gyönyörű!
- Ez itt az üvegfenekű terem. Vagyis én így hívom. Ez az üveg, ami a hajó ezen részében a vas helyén van, egy egyedi fejlesztésű prototípus. A tudósok fejlesztették, hogy látványtermek lehessenek a hajókon a következő harminc évben. Ez egy tökéletesített próbaverzió. Senki nem tudja, hogy itt van. Csupán pár első osztályú utas, és hát... te. Tudom, hogy megnyugtat a tenger látványa.
- Ez csodálatos, Edmond. Én... köszönöm! - Mondta majdnem könnyes szemekkel, majd odalépett és átölelte a fiút. Ekkor egymás szemébe néztek, és elcsattant az első csók.
____________________________
3 NAP a TITANIC tragédiájáig!
Ennél romantikusabb nem is lehetett volna az első csók, meg az az ölelés még előtte *-* Mindig olyan jól esik olvasni, aztán jönnek az utalások az elsüllyedésre és így... hát igen. Várom a folytatást :) ^^
VálaszTörlésA történet a 11.résszel fog befejeződni, a 8.résztől lesz sülyedés napja! :)
VálaszTörlés